SAJTÓKÖZLEMÉNY
Megerősítik, korszerűsítik a Berettyó védtöltéseit
|
A tavaszi árhullám levonulása után, már zajlanak a Berettyó folyó 3,5 milliárd forintos fejlesztésének kivitelezési munkálatai. A számítások szerint ez az árvízvédelmi fejlesztés több évtizedre nyújt biztonságot a térségben élő mintegy 70 ezer embernek. A beruházás az Európai Unió és Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg, és 2015. május 31-én fejeződik be. |
A folyó jobb és bal partján megvalósuló beruházás célja, hogy növeljék az árvízi biztonságot a térségben. A Berettyó folyó mentén a nemzeti vagyon értéke 32 milliárd forintra rúg. A beruházás eredményeként javul a nagyvízi meder vízszállító képessége. A töltések rekonstrukciója mintegy 44 kilométer hosszúságban történik meg úgy, hogy a töltés magasságát a mértékadó árvízszint fölött 1 méteres szintre, keresztmetszetét minimum 4 méter koronaszélességűre, valamint mind a hullámtér felé, mind a mentett oldal felé 1:3 rézsűhajlásúra építik ki. Ezen felül 27 kilométer hosszon a töltés szilárd burkolatot kap. Felújítják a védelmi központokat, a gátőrtelepeket (összesen 13 db), melynek során kazánházak építése, hőtechnikai fejlesztés, gépészeti felújítás és a szertárak, melléképületek felújítása történik meg. Emellett további két őrtelep esetén a gazdaságtalan felújítás helyett a jelenlegi épületet elbontva, új gátőrház épül. Ez a kismarjai és a csökmői gátőrtelep.
A Berettyó árvízvédelmi töltéseit 32 db olyan műtárgy keresztezi, melyek feladata a töltés mögött felgyülemlő belvizek bevezetése a folyóba. A meglévő műtárgyak közül 25 darabot fel kell újítani. Bakonszeg térségében a megépülő 776 m új töltés mögött felgyülemlő belvizek bevezetésére egy új műtárgy is készül.
A régészeti feltárást és a lőszermentesítést követően jelenleg a 15 gátőrtelepből 13-nál dolgoznak a kivitelezők, és még ebben az évben minden épületnél elkezdődik a munka. Bakonszeg térségében már építik az új töltésszakaszt, Zsáka térségben pedig elkezdődött a meglévő töltésszakasz megerősítése.
Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság
4025 Debrecen, Hatvan utca 8-10.
06 /52/ 410-677
www.tivizig.hu
