Sajtószoba - Hírek
Befejeződött az árvízvédelmi fejlesztés Tiszafüred és Rakamaz között
Befejeződtek az összességben 2,035 milliárd forintos „Tiszai védvonal fejlesztések a Tisza bal parton Tiszafüred és Rakamaz között” című beruházás kivitelezési munkálatai. A 2013 márciusában indult projekt megvalósításával a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében lévő két öblözet, a Tiszanagyfalu-Tiszalöki és a Hortobágyi ártéri öblözetek árvízi biztonságát növelték – jelentették be a projekt záró rendezvényén november 27-én, Tiszacsegén.
A Tisza bal partján a felújítás keretében hét szakaszon megerősítették a védtöltéseket. A munkák során összesen 261 ezer köbméter földet építettek be a kivitelezők. A fejlesztéssel érintett töltés hossza együttesen 37 és fél kilométer volt. Aszfalt réteget kapott négy és fél kilométer hosszú töltéskorona. A legjelentősebb munkálatok Tiszagyulaháza térségében zajlottak, ahol a mintegy három kilométeres töltésszakaszt teljesen átépítették. A korábbi, összerepedezett töltésszakaszon ugyanis az elmúlt években minden jelentősebb árhullámnál fóliával kellett védeni a gátat, az átépítéssel most helyreállt az árvízi biztonság.
A bal parti védművek közül a projekt során felújították a tiszafüredi, az egyeki és az alsóréti szivattyútelepeket, valamint a halastói tápcsatorna zsilipjét. A tiszadadai zsilipet pedig elbontották, mivel mostanra funkcióját elveszítette.
A tiszakeszi és a tiszatarjáni gátőrtelepeket a kor követelményeinek megfelelően korszerűsítették. Kicserélték a nyílászárókat, felújították a tetőszerkezetet, valamint hőtechnikai és gépészeti fejlesztést hajtottak végre.
A projekt által érintett területen a nemzeti vagyon értéke 35 milliárd forintra rúg. A szakemberek arra számítanak, hogy a fejlesztés következtében a várható árvízi védekezési költségek mérséklődnek, valamint növekszik a mentesített terület árvíz elleni biztonsága. A beruházás nagymértékben javítja a fejlesztéssel érintett 18 településen élő mintegy 60 ezer ember élet- és vagyonbiztonságát.
A projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg.
„Tiszai védvonal fejlesztések a Tisza bal parton Tiszafüred és Rakamaz között”
KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0003





